18 év megtakarítás után egy HIFI-torony? 😎
Na jó… a 80-as években ez még tényleg menő volt. 😂
De amikor belegondolok, hogy 18 éven keresztül minden hónapban félretett pénzből végül egy tárgy lett, azért ma már elgondolkodom:
Biztos, hogy így kellene vagyont építenünk a gyerekeinknek?
👶 Egy történet a saját múltamból
A ’70-es években születtem.
Emlékszem, hogy anyukám annak idején minden hónapban fizette a CSÉB biztosítást. Ha jól emlékszem, 18 éven keresztül ment a pénz a családi kasszából egy láthatatlan megtakarításba, abban bízva, hogy amikor felnövök, ez lesz majd az első biztos alapom az életben.
És amikor eljött az idő…
Tudjátok, mit tudtam venni belőle?
🎵 Egy HIFI-tornyot.
Akkoriban persze nagyon menő volt. 😎😂
De ma visszanézve van ebben valami elgondolkodtató.
18 évnyi megtakarítás és lemondás végül egy olyan tárgyat eredményezett, amelynek az értéke az idő múlásával csökkent.
És itt kezdődött nálam a gondolat:
Mi lenne, ha ma már egészen másképp építenénk vagyont a gyerekeinknek?
💭 A valódi kérdés nem az, hogy félreteszünk-e
Hanem az, hogy:
MIT építünk fel 10–18–25 év alatt?
Mert az idő önmagában nem teremt vagyont.
Ha ez a kérdés már benned is felmerült, korábban részletesebben is írtam róla:
👉 Hol lesz a mai döntésed 25 év múlva?
Ha csak pénzt teszel félre, közben változik:
💸 a pénz vásárlóereje
📈 az infláció
🌍 a gazdasági környezet
💱 a pénzügyi eszközök értéke
Ezért szerintem ma már érdemes másképpen gondolkodni.
Nem csupán pénzt félretenni.
Hanem termelőeszközt építeni.
Ha még nem ismered ezt a gondolkodásmódot, itt egyszerűen bemutattam, mit jelent a gyakorlatban:
👉 Vásárolj wattot, ne napelemet így dolgozik helyetted a Nap 25 évig
☀️ És ehhez nem feltétlenül kell nagy összeggel kezdened
Ez az a rész, amit korábban én sem így közelítettem meg.
👉 Hogyan vettem wattokat egy naperőműben 5 évvel ezelőtt?
Nem kell rögtön 2000 euróval gondolkodni.
Lehet kicsiben is kezdeni.
Nézzünk egy egyszerű példát.
100 Watt = 200 EUR
Ehhez havonta:
10 watt-ot +20 EUR = raksz be
És a rendszerben keletkező összeget nem feltétlenül veszed ki, hanem visszaforgathatod újabb wattokba.
Így a következő hónapban már egy kicsivel nagyobb termelőkapacitás dolgozhat.
Aztán még egy kicsivel nagyobb.
És még egy kicsivel.
Pont ez a hógolyó-hatás lényege. ❄️
Nem egyetlen hatalmas lépéssel építed fel.
Kicsiben elkezded → hozzáteszel → visszaforgatod → növeled a kapacitást.
Ha pedig az érdekel, hogyan lehet a megtermelt összeget visszaforgatni és ezzel fokozatosan növelni a kapacitást, erről külön is írtam:
👉 Hogyan növelheted a zöld energiával a befektetéseidet?
📈 Nézzük meg, mit jelent ez a gyakorlatban!
Az alábbi szemléltető példa a 2024-es Sun Money termelési adatok alapján, havi visszaforgatással készült.

Kiindulás:
☀️ 100 W = 200 EUR
10 watt = + 20 EUR havonta
A modellben a termelés visszaforgatásával a wattkapacitás fokozatosan növekszik.
1 év végén
➡️ 233,7 W
➡️ 467,46 EUR
2 év végén
➡️ 378,6 W
➡️ 757,24 EUR
5 év végén
➡️ 889,9 W
➡️ 1 779,83 EUR
A saját befizetésed eközben 5 év alatt:
1 400 EUR
A modell szerint a számlaegyenleg pedig:
1 779,83 EUR
Vagyis a különbség már 379,83 EUR.
☝️ Ez számítási példa a 2024-es termelési adatok alapján, nem garantált jövőbeli eredmény.
És fontos: a havi termelés nem fix, ezért ez nem egy garantált kamatláb alapján számolt eredmény.
❄️ Mi történik valójában?
Képzeld el úgy, mint egy hógolyót.
Elindítod:
100 Watt = 200 EUR
Havonta hozzáteszel:
10 WATT = 20 EUR
A megtermelt összeget pedig visszaforgatod.
Így a következő hónapban már egy kicsivel nagyobb kapacitás dolgozik.
A nagyobb kapacitás pedig újabb termelést eredményez.
És ezt lehet tovább építeni.
Nem az a lényeg, hogy az első napon mekkora összeget teszel bele.
Hanem az, hogy elkezdesz-e egy termelő alapot építeni. 📈
☀️ De mi történik, ha nagyobb összeggel indulunk?
Na, itt jön a második példa.😎
Mert természetesen teljesen más lehet a kiindulási pont, ha valaki nagyobb összeget tud és szeretne elindítani.
❗Itt 1x raksz be nagyobb összeget és havonta visszaforgatod a hozamot.

Vegyük példának:
1 000 W = 2 000 EUR
Ez már egy lényegesen nagyobb induló kapacitás.
Ha a havi termelést folyamatosan visszaforgatod, a wattkapacitás hosszú távon itt is tovább épülhet.
A 2024-es termelési adatokkal készült korábbi szemléltető modellben:
5. év:
➡️ kb. 1 547 W
➡️ kb. 3 094 EUR
25. év:
➡️ kb. 7 412 W
➡️ kb. 14 000 EUR
☝️ Ez is számítási példa a megadott 2024-es termelési adatokkal és havi visszaforgatással, nem garantált jövőbeli eredmény.
És itt látható igazán a különbség.
Nem azért, mert mindenkinek 2000 euróval kell kezdenie.
Hanem azért, mert ugyanaz az alapelv nagyobb induló kapacitással egészen más méretben tud működni.
🛡️ A lényeg: nem kell egyszerre nagyot lépned
Ezért én ma már nem úgy gondolkodom, hogy:
„Mennyi pénzt tudok félretenni havonta?”
Hanem inkább:
„Milyen termelőkapacitást tudok fokozatosan felépíteni?”
Lehet, hogy valaki 100 wattal kezd.
Más 500 wattal.
Megint más 1.000 wattal.
Nagyok 10.000 wattal.
A lényeg ugyanaz:
elindulni → hozzátenni → visszaforgatni → továbbépíteni.
És nincs havi vásárlási kényszer.
A havi vásárlás lehetőség, nem kötelezettség.
👨👩👧 És mi történik, ha ezt a gyerekednek építed?
Na, számomra itt válik igazán izgalmassá a történet.
Képzeld el, hogy a gyermeked születésekor vagy gyermekkorában elindítasz egy hosszú távú építkezést.
Nem azért, hogy két év múlva legyen belőle pénz.
Hanem azért, hogy 18 év alatt legyen ideje növekedni.
Mit kap 18 éves korában?
Nem egy régi HIFI-t. 😄
Hanem egy olyan felépített wattkapacitást egy termelőeszközt ❗, amely a konstrukció feltételei szerint tovább dolgoztatható.
Ez már egészen más örökség.
🌍 Miért pont a napenergia?
Ha pedig arra vagy kíváncsi, miért lett számomra fontos a zöld energia, ezt itt meséltem el:
👉 Miért beszélek a zöld energiáról?
Mert közben nem egy elavuló technológiára építesz.
A világ energiaigénye nem fog eltűnni.
A megújuló energia és az energiainfrastruktúra pedig egyre fontosabb része a jövő gazdaságának.
Ezért számomra ez nem csak pénzügyi kérdés.
🌱 környezetvédelem
☀️ megújuló energia
⚡ termelés
📱 digitalizáció
👨👩👧 generációs gondolkodás
⏳ Nem tudom, milyen pénzzel fizetünk 18 év múlva…
Azt sem tudom, milyen lesz pontosan a gazdaság.
De egy dolgot tudok:
A Nap akkor is fel fog kelni. ☀️
Áramra a jövőben is szükségünk lesz , sőt ahogy látom már nem is tudunk nélküle élni.
🎵 Vissza a HIFI-hez…
18 éves koromban én egy HIFI-t kaptam.
A maga idejében menő volt. 😎
De ma már tudom:
A tárgyat elfogyasztottam.
Egy termelőeszköz viszont ha jól választod meg és megfelelően működik tovább termelhet.
Ezért ma már nem az a kérdés számomra:
„Mit tudok venni a gyerekemnek 18 év múlva?”
Hanem:
„Mit tudok neki felépíteni addig?” ☀️
💚 Te mit szeretnél adni a gyerekednek 18 év múlva?

Egy egyszeri összeget?
Egy tárgyat?
Vagy egy olyan termelőeszközt, amelyet ő is tovább tud dolgoztatni?
Ha szeretnéd látni a pontos matematikai modellt, megmutatom:
☀️ hogyan lehet akár kis összeggel elindulni,
📈 hogyan működik a havi visszaforgatás,
🧮 hogyan növekedhet a wattkapacitás,
👨👩👧 hogyan lehet ebből hosszú távú generációs vagyont építeni.
Írj nekem egy üzenetet: WATT. ☀️
Ha pedig először szeretnéd megérteni, hogyan lehet elindítani egy ilyen wattkapacitást, ezt a cikket ajánlom:
👉 Így indítsd be a saját passzív jövedelmed pár kattintással
Megmutatom a matekot.
Nem kell vakon elhinned. Nézd meg a számokat, és döntsd el te.
🌱 Ez nem mindenkinek való.
És én sem szeretnék mindenkivel dolgozni.
Viszont ha felelős, hosszú távon gondolkodó szülő vagy nagyszülő vagy, és nem csak a következő hónapra, hanem a következő 10–20 évre tervezel, szívesen megmutatom, hogyan gondolkodom erről.
A rendszer nem tegnap indult, és nem egy frissen kitalált ötletre épül.
Én magam már 5 éve kapcsolódom hozzá.
Most pedig azt nézem, hogyan lehet ebből generációkon átívelő termelőeszközt építeni.
☀️ Védd a Földet. Keress pénzt. Építs jövőt.
Ne egy HIFI-t hagyj a gyerekedre.
Építs neki valamit, ami tovább dolgozhat. 💚

❗Jogi nyilatkozat: A bejegyzésben szereplő adatok és számítások a SunMoney közösségi naperőmű program aktuális adatai és a múltbeli teljesítmények alapján készültek, saját számításaimat tükrözik. Fontos tudni, hogy a jövőbeli hozamok mértéke mindig függ a napsütéses órák számától és a piaci változásoktól. Ez a tartalom nem minősül hivatalos befektetési vagy pénzügyi tanácsadásnak, illetve befektetési szolgáltatásnak! Minden beruházási döntés előtt tájékozódj alaposan, és mérlegeld a saját kockázattűrő képességedet.
A Te pénzed, a Te döntésed!🌞😎


Hozzászólás